Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A rektor előrejelzése szerint a negyedik hullám Magyarországon kevésbé terheli majd meg az egészségügyi ellátórendszert, mint az előző kettő.
A koronavírus-járvány negyedik hulláma itthon minden bizonnyal kevésbé terheli majd meg az egészségügyi ellátórendszert, mint az előző kettő – jelentette ki az InfoStart érdeklődésére Merkely Béla.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint „nem egy második-harmadik hullám típusú görbét fogunk látni, hanem egy elnyújtott, laposan emelkedő görbét”. Merkely szerint a delta vírusvariáns rendkívüli fertőzőképes, és meg fogja találni azokat a személyeket, akik nincsenek beoltva. A rektor úgy látja, hogy az átoltottság és átfertőzöttség mértéke relatíve magas, de ennek ellenére a nyájimmunitás nem érhető el, vagyis „gyakorlatilag minden oltatlan el fogja kapni ezt a betegséget”.
Hogy a harmadik oltást hogyan érdemes időzíteni, arról azt mondta, a második oltástól számított hat hónap múlva érdemes azt beadni az időseknek és krónikus betegségben szenvedőknek. „Természetesen a vírus változhat, ezért ezek a szabályok is módosulhatnak” – tette hozzá.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila